Empátialeckék: Hogyan neveljünk nagyszívű gyermeket?
Okos és ügyes gyermeket nevelni alapvető célunk, de egy jó embert felnevelni a legfontosabb küldetésünk. Gyakran feltesszük magunknak a kérdést, hogyan is ültessük el az együttérzés magját. A legvilágosabb válasz az, hogy nincs szükségünk bonyolult pszichológiai trükkökre. Csak fel kell ismernünk, hogy a jóság nem egy velünk született tehetség, hanem egy szokás, amelyet nap mint nap ápolnunk kell.
Az esti rituálé: Fókuszban a jó
De hogyan is alakítsuk ki pontosan ezt a szokást? A kezdeteket teljesen észrevétlenül tehetjük meg – az elalvás előtti békés esti percekben.
Ahelyett, hogy az olyan ügyeletes kérdéseket tennénk fel, mint a „Megetted ma az ebédedet?” vagy „Mit játszottatok az óvodában?”, próbáljunk meg fókuszt váltani. Kérdezzük meg a gyermeket: „Kinek segítettél ma? Kinek szereztél örömet?”. Egy ilyen beszélgetés arra tanítja a gyermeket, hogy a cselekedeteit a másokról való gondoskodás prizmáján keresztül értékelje, és ne csak a személyes sikereiben keressen okot a büszkeségre, hanem a környezetének nyújtott segítségben is.
A Montessori-szabály: A tettek hangosabban beszélnek a szavaknál
Bármilyen tartalmasak is a beszélgetések, önmagukban nem elegendőek. Ahhoz, hogy az empátia gyökeret verjen, valós cselekedetekre van szükség.
Már Maria Montessori is hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a gyerekeket olyan valódi feladatokba vonjuk be, amelyek folyamatos gondoskodást igényelnek. Nem elméletben, hanem a gyakorlatban:
- Madáretetőket készíteni télen;
- Gondoskodni a kóbor állatokról;
- Segíteni az idős szomszédoknak a bevásárlószatyrok cipelésében.
Pontosan ezekben a látszólag apró pillanatokban építjük a gyermek jellemét. Ezeken az egyszerű, de sokatmondó tetteken keresztül tágítjuk a látókörét. A kis ember elkezdi észrevenni a körülötte lévő embereket, felismerni mások szükségleteit, és megérteni, hogy az ő tetteinek valódi súlyuk van, és képesek megváltoztatni valakinek a napját. Így a szíve fokozatosan egyre jobbá és nyitottabbá válik a világ felé.
